Kabbalah Centre Hungary
Az Adomány

A Zohar

A Kabbala szerint nem csak egy atomból, vagy atomrészecskéből kezdődött a világegyetem, hanem abból a szándékból, hogy minden ember elérje a teljes boldogságot és beteljesedést, mentesen minden fajta fájdalomtól és káosztól. Hogy elérjük a teljes beteljesülést, ki kell hoznunk saját magunkból a legjobbat. A gondolatainkból, érzéseinkből és cselekedeteinkből ki kell törölni a negatívumokat és kicserélni a sötétséget a világossággal.  Ez a Kabbala célja, az eszköze pedig a Zohar.

Fizikai értelemben a Zohár egy könyv, a Biblia egy magyarázata. A Kabbala szerint a Bibliai történetek nem szó szerint értendő történelmi tények, hanem metafórák, és kódok rendszere. Ezeknek megfejtésében segít a Zohár. Szerkezetileg olyan, mint egy párbeszéd barátok, tanulók és tanítók közt. De a Zohar hatalma magasan a materiális világ felett áll. A Zohar egy héber szó, ami ragyogást jelent, és a Zohár szó szerint a briliáns, spirituális fény korlátlan forrása. Ahogy a kabbalisták magyarázzák, egyszerűen kezünkbe adja az erőt, védelmet, a teljességet. Ahogy elolvassuk a lefordított oldalakat, vagy egyszerűen végighúzzuk az ujjunkat az eredeti szövegen, kapcsolatba lépünk a Fénnyel. Spirituálisan növekszünk és fejlődünk. Azzá leszünk, akivé válni szeretnénk és ezáltal megszerezzük az örömöt és teljességet, amit Isten szán nekünk. A Zohar olyan, mint egy tükör, amelyben látjuk saját reményeinket és szándékainkat.

Vannak, akik tudományos tanulmány tárgyaként kezelik, bonyolultnak és veszélyesnek találják a Zohart. Pitagórasz és Sir Isaac Newton tanulmányaiban számtalan isteni szikra és felfedezés köszönhető a Zohar tanulmányozásának. Nem csak
felfedi a szellemi alapokat, amelyek segítenek bennünket a mindennapi életben, de megadja nekünk azt az erőt, hogy alkalmazzuk ezeket az alapokat a cselekedetink során. Ez segít az élet minden területén, beleértve a kapcsolatunkat , a szellemi tevékenységünket, az üzleti ügyeinket és a karrierünket is.

A Zohart régi, ókori arámi nyelven írták, testvér nyelve ez a héber
nyelvnek. Amíg a héber a felsőbb osztályok nyelve volt, addig az arámi nyelvet  az egyszerűbb emberek beszélték. A Zohar tanai szerint az arámi nyelv üzeneteket hordoz. A betűk
egységet alkotnak, ahogy a téglák egy fallá állnak össze.  Ez egy csatorna a szellemi energia áramlásához.  Egy ajándék minden embernek, nem csak azoknak, akik ismerik a héber, vagy arámi nyelvet. Éppen csak átfutni ezeket a szövegeket határtalan csatornát nyit meg a Fény felé.

A Zohar szó szerint meghozza az áldást, védelmet, és a jólétet az életünkbe. A Zohar alapvetőcélja, behozni a fényt az életünkbe, és ezáltal létrehozni a tökéletes beteljesülést. Tehát a Zohar egy lehetőség, hogy átalakítsuk a természetünket. Hogy rávegyük magunkat erre az átalakulásra, a Zoharnak mindig az otthonunkban, a gondolatainkban és a szívűnkben a helye.

Szerezd be a saját Zoharodat a Kabbala Központ Magyarország előadásain és tanfolyamain.

  • Feliratkozás

    * kötelező mező

    KABBALA TAGSÁGI PROGRAM


    KABBALA 1 ALAPFOKÚ TANFOLYAM VIDEÓN

    zohar project

    Kabbalisztikus Asztrológia - Az ön személyes képlete

English-US USA Europe/Africa Europe/Africa English-GB U.K. Français France Deutsch Germany Austria Austria Switzerland Kabbalah  Switzerland
Italiano Italy Netherlands Netherlands   Belgium Português Portugal Español Spain Kabbalah South Korea  Korea Русский Russia
Kabbalah Slovakia   Slovakia Farsiکبالا فارسی   South Africa South Africa Australia  Australia Polski Poland Magyar Hungary Kabbalah Croatia  Croatia